Szigetköz Natúrpark

A Szigetköz natúrparki térség a Kisalföld két kistájára a Duna és a Mosoni-Duna által határolt Szigetközre valamint a Mosoni-Duna jobb partján elhelyezkedő Mosoni-síkra terjed ki. A térség az államhatár túloldalán elhelyezkedő Csallóközzel érintkezik. 

A térség természetföldrajzi adottságainak kialakulása a Duna folyónak köszönhető. A táj szerkezetmorfológiai szempontból egy jelenleg is süllyedő medence, amelyben a Duna nagy kiterjedésű hordalékkúpot épít. A tájat borító földfelszínt tekintve homokos-iszapos és homokos-kavicsos felületű ahol a homokos fedőréteg a homokos kavicsrétegre települt. A szigetköz-csallóközi hordalékkúp geomorfológiai értelemben ma is aktívan formálódó térszín, hiszen a Duna mentén lévő geomorfológiai kisformák napjainkban is folyamatosan formálódnak. 

A natúrparki térség a Duna vízgyűjtő területéhez tartozik. A Duna főmedrét a Szigetközben mellékágak szövevényes, fonatos jellegű rendszere kíséri, innen ered a Szigetköz egyik elnevezése „Az ezer sziget országa” amely miatt a térség mintegy 60%-át rendszeresen veszélyezteti a belvíz. A szigetköz növényzetének kialakulásában is meghatározó szerepet játszik a víz. A térség gazdag vízinövényekben, fűzligetekben, tölgy-kőris-szil ligeterdőkben. A natúrpark területén számos madárfaj fészkel.